Szeged, Bécsi krt. 2-4. II/13. Bejelentkezés: 06 20/33-89-891
Fitor Zoltán

" Eljön majd az az idő, amikor szégyennek számít a betegség, mert a rossz gondolatok kivetülését látják benne." Wilhelm von Humboldt

Meditáció

A meditáció, a tudat átkapcsolásának több ezer éve kipróbált és folyamatosan tökéletesített technikája. A meditáció során a meditáló személy képes arra, hogy elhagyja, az un. hétköznapi tudat síkját, és eljusson olyan területekre, ahol személyiségének eddig rejtett tulajdonságaival találkozhat. Meditáció alatt a tudat kitágul, elmélyül és emelkedettebb lesz. Ezért a meditáció nemcsak egy másfajta tudati állapot, hanem egy mindent átfogó állapot is egyben.

Ha meditálsz, eléred személyiséged minden szintjét. Meditáció alatt fokozatosan lejuthatsz olyan mélységekre, melyek eddig zárva voltak előtted. A meditáció során kikerülheted tudatos énedet, feloldhatsz gátakat, melyek megakadályozták, hogy átírj olyan önprogramokat, melyek lelki és fizikai betegségek kiindulási pontjai lehetnek.

A meditációt, mint fogalmat, folyamatot, valójában nem lehet elemezni, hiszen annyira összetett rendszer - ami mind lelki és testi, változásokat képes létrehozni - hogy inkább megtapasztalni kell.

Meditatív állapotban bizonyított orvosi vizsgálatok szerint, csupa pozitív változás jelenik meg testünkben, szervezetünkben.

Például jelentősen javul a szervek, többek közt az agy, oxigénellátottsága, ráadásul nagyobb mértékben, mint pl. mély alvás közben, ezen kívül

1. 18-20%-kal lassul az anyagcsere,

2. csökken vérünk tejsavtartalma,

3. kitágulnak az erek, így javul szerveink vérellátása,

4. csökken a vér koleszterinszintje, illetve előnyösen változik a hasznos és a káros hatású koleszterinfajta aránya,

5. megnő a vér endorfinszintje, ami magasabb fájdalomküszöbbel és kellemes közérzettel jár,

6. agyunk úgynevezett szinkronizált alfahullámokat termel, ami vizsgálatok szerint elősegíti sejtjeink regenerációját.

A különböző meditációs módszereket felhasználhatjuk többek között arra, hogy a szorongás testi és lelki tüneteit megszüntessük, önértékelési zavarainkat korrigáljuk, egészségi állapotunkat javítsuk vagy szinten tartsuk, életminőségünket emeljük, ismét munkába állítsuk elfeledett képességeinket.

Hipnomeditáció

A hipnomeditáció egy olyan kifejlesztett és alkalmazott módszer, amely a hipnózis, a meditáció, és az önhipnózis ötvözete. Ez a szintézis (egyesítés) rendelkezik mindhárom módszer előnyeivel.

Ha őszintén szembenézünk életproblémáinkkal, felfedezhetünk egy igen fontos logikai vonulatot, miszerint a minket körbevevő, megoldásra váró gondok, alapjukban mindig ugyanazok, csak megjelenési formájukban különböznek. Ezt a mintát fedezhetjük fel testi betegségeinknél is, azaz, sokszor a különböző tünetek ugyanarra a lelki problémára vezethetők vissza, csak mélységükben és megnyilvánulásukban különböznek egymástól.

Ugyanez tapasztalható életproblémáinkkal, lelki betegségeinkkel kapcsolatban is. Megoldjuk az egyiket, kitüremkedik egy másik. Ha nem találjuk meg az "igazságot", ha nem nézünk szembe gyökérproblémáinkkal, bármilyen módszert alkalmazhatunk (meditáció, relaxáció, agykontroll, hipnózis, regresszív terápia, családfelállítás, stb.), hatástalan lesz és csak futkosunk egyik helyről a másikra. Úgy érezzük, sehol sem kaptunk megoldást problémánkra, miközben a legnagyobb hibát követjük el: valójában mi magunk sem tudjuk, mi is a problémánk, ugyanis csak a felszínt látjuk.

Be kell világítani a sötétséget, írja Hamvas Béla, "gyújts fényt, meglátod démonod" mondják a bölcsek. Amíg nem tudod, mi rejtőzik a mélyben, addig csak a felszínt kapargatod. A manapság oly divatos pozitív élethozzáállást hirdetők mindig elfeledkeznek arról, megemlítsék, hogy mekkora önbecsapás, önhazugság ez addig, amíg fogalmunk sincs arról, mi az, amit változtatni szeretnénk életünkben. Amíg csak a levegőbe hablatyoljuk "pozitív" gondolatainkat, ami mögött nincs tudatosság, értelmetlenül visszahullnak ránk és nagyobb kárt képesek okozni, mint hasznot. Elkeseredésünk nő, önbecsülésünk pusztul, önelfogadásunk sérül.

A tudatosság az, ami mindent megold. Ha tudatossá válunk problémáinkkal kapcsolatban, ha feltárjuk az alapokat, erős, és megbízható építményt hozhatunk létre életünk számos területén.

Hogyan fejti ki hatását a hipnomeditáció?

A hipnomeditáció három, önmagában is nagyon érdekes és értékes módszer (hipnózis, önhipnózis, meditáció) szerencsés szintézise a tudatalatti megszólítására, és annak bizonyos fokú befolyásolására.

Első lépésként, minden esetben pszichoterápiás beszélgetés történik, melynek segítségével feltárhatjuk a pácienst foglalkoztató probléma gyökerét, megtalálhatjuk a kiváltó okot, azaz, közös erővel levilágítunk a mélybe. Amennyiben sikeresen felfedeztük az eredetet, a forrást, egy speciális technikával úgynevezett szómeditációs rögzítés történik.

Fontos alapelv, hogy a kliens, saját szavaival és ne sablonmondatokkal öntse minél egyszerűbben formába célját, amit el szeretne érni. A szómeditáció megfogalmazás után következik a képmeditáció rögzítése. Ennek során a páciens maga teremti meg saját képszimbólumaival a cél világos és határozott képét. Ezzel vége is az előkészületnek.

Miután sikeresen megtörtént a lényeges előkészület, úgynevezett hipnózis-indukció történik, amit addig folytatunk, amíg el nem érjük azt a tudatszintet, amelyen dolgozni lehet majd, vagyis a teljes passzivitás állapotát. Ebben az állapotban a tudatalattit már semmi sem zavarja, semmi sem befolyásolja, nyitott és engedékeny, olyanná válik, mint egy éhes szivacs. Ezek után elhangzik a szuggesztió, melynek hatására a tudatalattink rendkívüli, felszabadító ereje a szó- és képmeditációra összpontosulhat.

A szó és képmeditáció hatására a páciens tudatalattijának világos elképzelése lesz az elérendő célról és minden felszabadító erő erre fog összpontosulni. A hit megkérdőjelezhetetlenné válik, hisz a kliens önmaga fogalmazta és jelenítette meg saját szó, és kép eszköztárának segítségével az elérendő célt! Mivel a kép és a pozitív szuggesztió a páciens fantáziavilágából fakad, a tudatalattija magától értetődően elfogadja azt, hiszen minden harmonikusan illeszkedik a páciens személyiségszerkezetébe. Minden kétség, akadály, semlegesítő gondolati kép mint akadály, elhárul a tudatalattiból.

A hipnomeditációban semmilyen kellemetlen mellék és utóhatás vagy károsodás nem jöhet létre. Ideális módja ez önmagunk alakításának saját szándékaink szerint. Betegségeket, érzelmi konfliktusokat, lelki problémákat (pl. idegkimerülés, depresszió, szorongás) élethelyzeteket módosíthatunk, tehetünk jobbá.

Gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a hipnomeditációs terápia segítségével akármit megváltoztathatunk életünkben, legyen az bármilyen nehézség is.

Figyelem! Gyógyító és egészségügyi tevékenységet nem végzek, törvényesen ma Magyarországon csak orvos gyógyíthat. Az általam nyújtott szolgáltatás közérzetjavító tevékenységnek minősül.


Várom bejelentkező hívását! Fitor Zoltán 06-20/33-89-891

 

 

Vissza a lap tetejére

Magunkról | Kínai akupresszúrás masszázs (felnőtt) | Kínai akupresszúrás masszázs (gyerek) | Nyirokmasszázs
Salaktalanítás | Kinezológiai stresszoldás | Hipnomeditáció | Reiki masszázs | Vendégkönyv | Elérhetőség